A nagykunsági (karcagi bútor)  

Csilléry Klára kutatásaiból tudjuk, hogy megyénk keleti területeinek mesterei minden bizonnyal a jelentős céhhagyományokkal rendelkező debereceni és nagyváradi asztalosok műhelyeiben tanultak. Ezeknek a műhelyeknek a stílusjegyei ismerhetőek fel a bútorokon.

A nagykunsági bútorok legrégebbi vonulatát a XVIII. század végéről fennmaradt ládák, tékák, rengő lócák alkotják, melyen a gránátalmás-tulipános díszítés lapos domború faragással is társul.  Jellemző rá a visszafogottság, a kevés szín alkalmazása. Ez a korszak a XIX. század közepéig tart, bár a harmincas, negyvenes évektől egyre gyérülő számban maradtak ránk hitelesíthető bútorok.  Mind a díszítés, mind a szerkezeti megoldások a népi reneszánsz stíliusjegyeit mutatják. A Nagykunságban sokkal kisebb, bár kétségtelenül kimutatható hatása volt a barokknak.

A múlt század második felében, különösen a hetvenes évektől kiszínesedtek a bútorok. Világoskék, világoszöld, halványsárga, vagy halványokker szín lett a földje a piros és kunkék  mellett. Ezt a felületet tömött csokrok, füzéres elrendezésű virágok borítják ritmusos tagolásban, piros, zöld, barna és kék színekben. Eltűnik a korábban annyira kedvelt fehér és fekete szín a levelekből, virágokból. Naturalisztikusabbá válik tehát a díszítés, de sokat  veszít a korábbi kifejezőerejéből.

 

Ebben az időszakban Karcagon dolgozott egy bútorfestő asszony, akitől a lánya is örökölte a tudományát. Ismerte őt Györffy István is, a nagykunság nép építészetéről írott munkájában meg is emlékezett  róla. Az anyát Szatmáriné Czibere Juliannának hívták, a lányát Vajó Gáspárné Szatmári Juliannának. Az emlékezetben a két név összemodódott, ma is mindeki Czibere Julcsa néven emgeleti a bútorfestő asszonyt; nem tudva, hogy ketten voltak, anya és lánya. Czibere Julianna  hajdúböszörményi asztalos lánya volt. Az apja műhelyében tanulta meg a bútor virágozását. Karcagra jött férjhez egy céhes csizmadiához. Szerették a munkáját, sok megrendelést kapott. Többnyire régi bútorokat festett át, úgy, hogy a régi festésre alapozott, majd azt virágozta. Kedvelte a kunkék alapszínt, erre fesetette a koszorúkat, csokrokat. Századunkban már világoskék, sőt piros alapszínre is dolgozott.

 

A Nagykunsági bútorok között figyelmet éredemelnek a tékák, fogasok, rengő lócák, tejesek.

 Bellon Tibor Bútorművesség című írásából

 

 

Oldal: A nagykunsági (karcagi bútor)
Kelengyés láda - © 2008 - 2024 - kelengyeslada.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat