A Kunok története a 13. századig

A kun lovasnomád nép eredeti lakóhelye a Honagho (Sárga) folyótól Keletre feküdt a mai Kína és Mongólia határvidékén. A 11-13. századi bizánci görög írásos források koman/kuman néven említik e népcsoportot, míg a korabeli örmény források hartes, az oroszok pedig polovec néven. Mindhárom elnevezés jelentése ’fakó, halvány sárgás’. A kunok – nesztoriánus török népcsoport – a Hoangho mellől a 10-11. században kénytelenek voltak nyugatra húzódni. Vándorútjuk során más népekkel, kipcsakokkal és sarikkal keveredtek, akikkel törzsszövetséget alkotva az Araltól Al-Dunáig terjedő hatalmas területen éltek egészen az 1220-as évekig. Bár létezik olyan elképzelés miszerint létezett kun-kipcsak birodalom, a törzsszövetség sosem állt egységes központi irányítás alatt.

Mint nomád nép, a kunok  főleg állattenyésztéssel foglalkoztak, de nagyobb székhelyeiken kézművesek is dolgoztak. A 13. századi mongol hódítás a kunokat súlyosan érintette. Orosz szövetségeseikkel együtt 1223-ban vereséget szenvedtek és nyugat felé kezdtek menekülni. Nagy részük Kötöny kán vezetésével Magyarországon keresett menedéket. IV. Béla – a főurak háborgása ellenére – az alföldi területeken telepítette le őket. 

A kunok Magyarországon
Az együttélés a kunok és magyarok eltérő életmódja miatt nehezen indult, ráadásul egy félreértés miatt Kötöny kánt megölték, mire a kunok nagy pusztítást végezve kivonultak az országból. 1246-ban IV. Béla újra szövetséget kötött a kunokkal. A kun főurak kettévágott kutyára tettek esküt, Béla fia, a trónörökös István (a leendő V. István király) pedig feleségül vette Zayhan kán lányát, Erzsébetet. A kunok beköltözésük után is folytatták nomadizáló életmódjukat, szabadon kóborló nyájaikkal megsértve a magyar népesség birtokhatárait, ezért érvénybe léptették a 13. sz. végén az ún. kun törvényt. Eszerint a kunoknak fel kellett hagyniuk a bálványozással, elhagyni a sátorozást és állandó épületekben lakni, szakállukat, hosszú hajukat meghagyhatták, de minden egyébben a keresztény szokásokhoz kellett igazodniuk, s a nádor bírósága alá tartoztak. A káni méltóság, mint legmagasabb vezetői szerep is megszűnt a népcsoport betelepülésével. 
A kunok katonai szerepe nyilvánvaló az írásos emlékekből. Már betelepedésük előtt is harcoltak magyar királyok szövetségeseiként, 1290-től pedig zsoldért harcoltak, s a 15. századig a királyi haderő segítői. Később ez a szerepük fokozatosan csökkent. 

A kunok fokonként megismerkedtek a földműveléssel, s a 15. századra az akkori magyar keresztény társadalom tagjai, az egykorú köznépi kultúra hordozói. Nyelvi beolvadásuk a török hódoltság utáni időben fejeződött be. A nagyobb kun települések a Nagykunság területén találhatóak, ezt egyértelműsíti a terület nevét képező szóösszetétel. A Nagykunság fővárosaként emlegetett Karcag a pusztai róka jelentésű Quarsaq személynévről kaphatta nevét.

Az ősi kun kultúra

A kunok temetkezési szokásáról a kun temetők leletei tanúskodnak. Mint lovasnomád nép a lovas temetkezést gyakorolták, azaz a lovat egy sírba temették gazdájával. Előfordul, hogy csupán néhány lócsont, vagy szerszám (kengyel, zabla) jelzi a lovas temetkezés kultuszát; esetleg a lovat kitömött lóbőr helyettesíti. Ez a temetkezési forma a túlvilági létben való hitre utal. 

A feltárt sírok többsége kun előkelőké. Szent Lajos király életrajzírója (Joinville) leírta a Dunától délre élő kunok egyik előkelő tagjának 13. sz. közepi temetési szertartását, melyben a halottal élve eltemetett szolgákról is szó esik, kiknek tarsolyába aranyat és levelet raktak a tőlük elbúcsúzók, annak reményében, hogy a túlvilágon visszakapják azokat.

A dél-oroszországi kunok temetkezésénél a halottak tiszteletére férfi és női szobrokat, ún.kamennaja babákat állítottak. A kultikus szobrokat a síroktól kicsit távolabb, egy kövekkel elkerített térség keleti oldalán, arccal kelet felé állították. Az elkerített részen gödröket, fa és csont maradványokat találtak, ezek valószínűleg áldozati helyek voltak. A halotti szobor állításának szokását a kunok hozták magukkal a Fekete-tenger vidéki sztyeppékre, s a mongol hódítás vetett véget neki. Magyarországról nem maradt ránk kamennaja baba, de fából faragott szobrot, ún. kun képet, készítettek. Ilyen a kiskunsági Izsák falu szélén lelt határjel, mely egy férfi felsőtestét ábrázolja.


Öltözködésükről, megjelenésükről az egykorú leírások, szobrok beszélnek. Eszerint a férfiak varkocsban hordták a hajukat, vékony bajuszt viseltek, ruhájukon mellvédő korongok voltak, fő ruhadarabjuk a kaftán volt, fejüket kúpos sisak fedte. A nők is kaftánt hordtak, hajukat fül mögött kosszarv formába csavarták (ezt a török lakodalmas szokással hozzák összefüggésbe, ami azt mondja, hogy a menyasszony kos képében jelenik meg). A viselet a 14. sz-ban is tovább élt, IV. László idején valóságos divattá vált.

Kun nyelvemlék a Codex Cumanicus első része egy kun-perzsa-latin szótár, mely a kunok 13. századi szókincséről tanúskodik. Kereskedelmi célú szótár lehetett a Codex Cumanicus első fejezete, melyet ferences szerzetesek írhattak olasz kereskedőknek, akik a genoai vidéken kereskedtek a kunokkal. A legtöbb szó az állattartásra, lovaglásra, földművelésre vonatkozik (pl. tarlov tarló, kendir ’kender, arpaárpa). A szótár szóanyaga a kunok ősi életmódjáról vetít elénk képet. Ételeikhez borsot, sót, köményt, sáfrányt használtak, alapeledelük a hús mellett valami lepényféle lehetett; kumiszt ittak. Sátrakban éltek, melyeket nemzetségenként emeltek folyók közelében.

A kódex második része legnagyobb részt kun nyelvre lefordított keresztény egyházi szövegeket (imákat, himnuszokat) tartalmaz, de ettől jóval izgalmasabb írásba foglalt emlékeket is megőrzött. Így egy kun nyelvről szóló nyelvtani leírást latinul, kun igeragozást, kun népi költeményeket és egy találóskérdés-gyűjteményt, mely 46 feladványból áll.

A magyarországi kunok egyetlen összefüggő szövegű nyelvemléke a kun Miatyánk, mely apáról fiúra szállt évszázadokon keresztül. Az 1730-as években fellelt (torzult formájú) kun nyelvemléket egyesek a kun azonosságtudat megőrzése szöveges eszközének tartják, melyet egészen a 20. századig tanítottak az iskolákban. Valószínű azonban, hogy a szavak értelmét a verset kántálók nem ismerték. A szöveget a Kis- és Nagykunságban feltehetően még ma is sokan ismerik. Lejegyzésére első ízben 1774-ben került sor, amikor a Bécsbe látogató jászkun küldöttség megbízottai elmondták a szöveget, s Kollár Ádám udvari tanácsos leírta. A szövegnek körülbelül száz változata élt.

A kun nyelvet a 16-17. században még szórványosan beszélték, mára azonban teljesen kihalt. A nyelv utolsó ismerője egy Varró István nevű karcagi férfi volt, aki 1770-ben halt meg. A magyarság körében a kunokról kialakult képről, a kun jellemről tanúskodik a kuneső – homokot felkavaró, mindent elsöprő szél – kifejezés, valamint következő szólásunk: Úgy sétál, mint kunok ebe a homokon (’kevély’).

Forrás:http://www.puszta.com/hun/hungary/cikk/kunok

 

Oldal: A Kunokról röviden
Kelengyés láda - © 2008 - 2024 - kelengyeslada.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat